Új-Angliai ünnep (10.rész)

A városban valamiféle ünnepség készülődött és úgy gondoltam, hogy a nagy tömegben pont itt lesz az alkalmam elkapni Pearl-t és megtudakolni tőle, hogy mit terveznek Hesterék. Így is tettem. Az ünnepségre eljött az egész város, annyira nagy tömeg volt, hogy egy tűt nem lehetett leejteni a főtéren. Ki is szúrtam a skarlát betűt családot, s láttam hogy Pearl már-már elkóborol.
Akcióba is lendültem, sikerült is beszélnem vele. El akarnak hajózni innen. Ennél jobb alkalmat nem is választhattak volna, az ünnepségre a kalóztengerészek is ellátogattak, tehát egyáltalán nem volt feltűnő, hogy egy hajóutat szerveztek be. Nagyon okos, de én túljártam az eszükön.
Rögtön meg is kerestem azt a kapitányt, akitől a hajókat lehet bérelni és úgy adagoltam be neki a mondanivalómat, mintha én is Hesterékkel lennék. Persze el is hitte és lefoglalt nekem egy harmadik helyet.
Azonban még a kapitánynak tisztázni kellett ezt az egészet Hesterrel, tehát elvonultam a tömeg legszélére, hogy onnan vizslashassam Hester reakcióját amikor meghallja, hogy én is velük tervezek menni. Meg is lepődött és a félelem árnyékát véltem átsuhanni az arcán, de ez csak egy pillanat erejéig tartott, utána rögtön visszavette a kifejezéstelen maszkját.

Eközben Dimmesdale tiszteletes a templomban tartotta végső beszédét, most készült lemondani állapota miatt. Ilyen betegesen nem tudja tovább vinni a beszédeket, miséket. Legalábbis erre hivatkozott, de én tudtam, hogy igazából csak azért búcsúzik el, mert elhajózni kívánnak Hesterrel.
A templom ajtó kinyílt és kijött rajta  még több ember, akik eddig a misét hallgatták. Most végre megkezdődhetett volna az ünnepség, ám Dimmesdale tiszteletes ragaszkodott hozzá hogy átveszi a szót. Nagyon fáradtnak, sápadtnak és erőtlennek tűnt, de mindezek ellenére feltápászkodott a pellengérre(!) és onnan kezdett el beszélni. Legnagyobb megdöbbenésemre Hestert és Pearlt is odahívta maga mellé. Az egész oly elképesztő gyorsasággal történt, legalábbis az én számomra a döbbenet hatására valószínüleg. Ott állt a két bűnös és a bűnükből született gyermek a pellengér tetején és Arthur elkezdett prédikálni valamiről. A meglepődéstől alig tudtam odafigyelni a szavaira, de azért a lényegét megértettem. Beismerte a bűneit. Az egész nép előtt. Mindenki felbolydult, majdnem lázadás tört ki, senki nem bírt nyugton maradni és meg is értem őket. A szeretett makulátlannak hitt papjukról kiderült, hogy 7 évig hazudott nekik és ő volt a bűnös szerető.
Arthur megkérte még utoljára Pearl-t, hogy csókolja meg mielőtt meghal, és a kislány gyermeki érzelmeit kinyilvánítva meg is tette apja(!) kérését. Ezek után az ifjú pap kilehelte a lelkét az egész nép előtt otthagyva őket az értetlenség és a meglepődés határán lebegni.