Találkozás (2.rész)

Nem néztem végig Hester Prynne megalázását, elég volt nekem annyi is, amennyit eddig láttam. Még hallottam valami tiszteletest, ahogy megszólítja Hester-t és kérlelni kezdi, hogy árulja el szeretője nevét, de nem hallgattam végig. Továbbáltam, letelepedtem. Pár nap múlva, doktor lévén, értesültem róla, hogy Hestert visszakísérték a börtönbe és szegény pára teljesen kikészült. Őrjöng, dühöng, nem fogad szót senkinek, és már-már orvosi kezelésre szorul ő is meg a pici is. Így tehát felkértek engem mint orvost, hogy vizsgáljam meg, próbáljam megnyugtatni gyógyfőzeteimmel a bűnös elméjét. El is készítettem hát a megítélésem szerint fontos főzeteket és utamat a börtön felé vettem. Azonban új személyazonosságot kellett magamnak találnom, nehogy kiderüljön, hogy én vagyok az a titokzatos "régen halott" férj. Nem azért, mert védeni akarom Hestert, hanem egyszerűen nem szeretnék a figyelem középpontjába kerülni. Majd a háttérből rendezgetem a szálakat, ahhoz mindig sokkal jobban értettem.
A börtönhöz érve már meg is formálódott kitalált karakterem neve a fejemben. Roger Chillingworth.
Be is mutatkoztam e álnéven a börtönőrnek, majd megkértem, hogy hagyjon magamra a beteggel. Így is tett.
Hester amint meglátta azt a rusnya képemet, rögtön, mintha kicserélték volna. Lenyugodott, csöndben ült az ágyán, csupán a kicsi sírása és nyögései visszhangoztak a börtöncella kopár falairól. Miután a börtönőr magunkra hagyott, próbáltam teljesen normális maradni, mintha nem is ismerném Hestert, ám ez a varázs nemsokára megszűnt, hiszen azért nem lehet egy ilyet eltussolni egy "minthamisemtörténtvolna" viselkedéssel. Megvizsgáltam a gyermeket, beadtam neki egy nyugtatót és máris ott találtam magam szemben életem nőjével, aki megcsalt.
Most Hesternek nyújtottam oda egy pohár gyógyfőzetet, de gyanúsan vizsgálgatta, és nem akarta elhinni, hogy csak segíteni próbálok neki. Csak hosszas győzködés után hajtotta fel a pohár tartalmát, mikor már meggyőztem arról, hogy ha bosszút is akarnék állni, nem azzal tenném, hogy megfosztom életétől. Így legalább hagyom egy kicsit szégyenkezni, azzal a gyönyörű, mégis visszataszító Sarlát Jellel a mellkasán. Ezekután beszéltünk, beszéltünk, jó sokat beszéltünk. Persze azt nekem se akarta elárulni, hogy ki az illető akibe beleszeretett, de pontosan tudtam ezekben a pillanatokban, hogy én bizony ki fogom deríteni ennek a titkos szeretőnek a kilétét, mert egyrészt fúrdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy ki lehetett az, aki miatt a feleségemnek e Skarlát Betűt kell hordania mellén élete végéig, másrészt nem nagyon tudtam már mit kezdeni az életemmel, tehát csupán amolyan ironikus szórakozásképpen is jó volt ez a feladat számomra. De hogy Hester is tisztában legyen a szabályokkal, felvilágosítottam, hogy az én létezésemről hallgatnia kell, különben megtalálom szeretőjét (bár azt így is úgyis megtalálom) és a nyilvánosság elé léptetem, hogy végre ő is felállhasson a pellengérre büntetés gyanánt. Cserébe ha hallgat, én is elhallgatom a gyermeke apja nevét, de magamban tudtam, hogy bármennyire is próbáltam szép színben feltüntetni ezt az egyezményt, valamennyire muszáj lesz megbosszulnom ezt a drágalátos házasságtörő férfiút.
Hester előtt végig játszottam a szerepemet, a gonosz, bosszúállós, goromba férjet, de lelkem mélyén undort éreztem, hiszen mikor váltam ilyen szörnyeteggé? A külsőm sohasem volt túl szép, mindig torzszülöttnek éreztem magamat, de most valahogy kezdett a belsőm is egy torz irányba fordulni, aminek nem örültem, de különösen nem tudtam ellene tenni semmit. Ezért hagytam, hogy a feketeség magába szippantson és egyre gonoszabb ember válljék belőlem.