Vég

Az incidens után, mintha minden életerőm és szellemi energiám elhagyott volna. Elszáradtam, összezsugorodtam, mint egy fonnyadt gyümölcs az őt aszaló napon, vagy akár a gyökerestül kitépett gaz. Sikerült ugyan megvalósítanom a bosszúmat, de most itt maradtam cél nélkül, elveszetten. Én már korábban is éreztem, hogy nemsokára itt a vég, de amikor megcsapott a halál szele, akkor tudtam, hogy nem lesz könnyű menet. Elhatároztam, hogy bármennyire is csak a bosszúvágy éltetett, az itt és Angliában összegyűjt jelentős vagyonomat a kis Pearl-re hagyom és ennek az akaratnak a végrehajtásával Bellingham kormányzót és Wilson tiszteletest bíztam meg.
Amikor már annyira nincs kedved élni, hogy szinte várod a saját halálodat, akkor úgy érzed, hogy milyen jó lenne ha már jönne, és elvinne téged, de az utolsó pillanatokban hiába kívántad úgy eddig hogy meghaljál, valamiért az emberek úgy vannak tervezve, hogy az utolsó pillanatokig kapaszkodni próbálnak az életükbe. Egyesek szerint ennek az az oka, hogy félünk az ismeretlentől és ez által hiába hazudunk magunknak is, félünk a haláltól is.
Amikor elért engem halálos ágyamon a végső pillanat, úgy éreztem, hogy semmi értelme nem volt az egész életemnek, és hiába halok meg. A halál hideg kézként fonódott a nyakam köré, még nyögtem egy utolsót, ezzel kilehelve kárhozatra ítélt, saját magamat undorító lelkemet.

írta:Lehoczky Noémi

Új-Angliai ünnep (10.rész)

A városban valamiféle ünnepség készülődött és úgy gondoltam, hogy a nagy tömegben pont itt lesz az alkalmam elkapni Pearl-t és megtudakolni tőle, hogy mit terveznek Hesterék. Így is tettem. Az ünnepségre eljött az egész város, annyira nagy tömeg volt, hogy egy tűt nem lehetett leejteni a főtéren. Ki is szúrtam a skarlát betűt családot, s láttam hogy Pearl már-már elkóborol.
Akcióba is lendültem, sikerült is beszélnem vele. El akarnak hajózni innen. Ennél jobb alkalmat nem is választhattak volna, az ünnepségre a kalóztengerészek is ellátogattak, tehát egyáltalán nem volt feltűnő, hogy egy hajóutat szerveztek be. Nagyon okos, de én túljártam az eszükön.
Rögtön meg is kerestem azt a kapitányt, akitől a hajókat lehet bérelni és úgy adagoltam be neki a mondanivalómat, mintha én is Hesterékkel lennék. Persze el is hitte és lefoglalt nekem egy harmadik helyet.
Azonban még a kapitánynak tisztázni kellett ezt az egészet Hesterrel, tehát elvonultam a tömeg legszélére, hogy onnan vizslashassam Hester reakcióját amikor meghallja, hogy én is velük tervezek menni. Meg is lepődött és a félelem árnyékát véltem átsuhanni az arcán, de ez csak egy pillanat erejéig tartott, utána rögtön visszavette a kifejezéstelen maszkját.

Eközben Dimmesdale tiszteletes a templomban tartotta végső beszédét, most készült lemondani állapota miatt. Ilyen betegesen nem tudja tovább vinni a beszédeket, miséket. Legalábbis erre hivatkozott, de én tudtam, hogy igazából csak azért búcsúzik el, mert elhajózni kívánnak Hesterrel.
A templom ajtó kinyílt és kijött rajta  még több ember, akik eddig a misét hallgatták. Most végre megkezdődhetett volna az ünnepség, ám Dimmesdale tiszteletes ragaszkodott hozzá hogy átveszi a szót. Nagyon fáradtnak, sápadtnak és erőtlennek tűnt, de mindezek ellenére feltápászkodott a pellengérre(!) és onnan kezdett el beszélni. Legnagyobb megdöbbenésemre Hestert és Pearlt is odahívta maga mellé. Az egész oly elképesztő gyorsasággal történt, legalábbis az én számomra a döbbenet hatására valószínüleg. Ott állt a két bűnös és a bűnükből született gyermek a pellengér tetején és Arthur elkezdett prédikálni valamiről. A meglepődéstől alig tudtam odafigyelni a szavaira, de azért a lényegét megértettem. Beismerte a bűneit. Az egész nép előtt. Mindenki felbolydult, majdnem lázadás tört ki, senki nem bírt nyugton maradni és meg is értem őket. A szeretett makulátlannak hitt papjukról kiderült, hogy 7 évig hazudott nekik és ő volt a bűnös szerető.
Arthur megkérte még utoljára Pearl-t, hogy csókolja meg mielőtt meghal, és a kislány gyermeki érzelmeit kinyilvánítva meg is tette apja(!) kérését. Ezek után az ifjú pap kilehelte a lelkét az egész nép előtt otthagyva őket az értetlenség és a meglepődés határán lebegni.

Bekövetkezett (9. rész)

Bekövetkezett amitől féltem.  Az esti kitérőm utáni napon, amikor Arthur hazatért Eliot apostoltól, próbálkoztam mindenféle mézes-mázas szavakkal, gesztusokkal megnyerni a tiszteletest, felajánlottam neki, hogy sápadtsága és fáradtságára adok gyógyszert, de mindent visszautasított, amit eddig sosem tett. Ebből azt szűrtem le, hogy találkozott Hesterrel és az a nő minden elmondott rólam. És valamilyen okból kifolyólag jobb állapotban találtam a tiszteletest, mint legutóbb. Vidámabb volt és mintha talán egy kicsivel erősebb is lett volna. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett kettejük közt, de muszáj volt kiderítenem. Egy emberre tudtam gondolni, aki szóba jöhetett, Pearl. Ő még kislány, simán a lelkére tudok beszélni, hogy kiderítsem mi folyik Hester és Arthur között. És hogy honnan tudom, hogy Pearl tud-e erről az egészről? Ugyanis Hester mindig mindenhová magával viszi a kis Pearl-t, soha sem hagyja otthon egyedül, más meg nem vigyáz rá, mert a bűnt és a törvénytelenséget látják benne az emberek, ami undort kelt bennük.
Szóval kiküldött az ifjú pap a szobájából, hogy neki nem kell semmiféle szolgáltatásom, merthogy már jobban van. Én meg ott álltam, az orromra csapott ajtóval és ekkor tudatosult bennem, hogy közel a vég. Nagyon közel.

Magány (7.rész)

Most, hogy már a drága Dimmesdale barátomat is el fogom veszíteni Hester miatt, nem mintha nem lettem volna kegyetlen vele, de mégiscsak ő volt az egyetlen barátnak mondható ember az életemben, és most emiatt az álnok nőszemély miatt őt is elveszítem. Kezdtem úgy érezni a Hesterrel folytatott vitám után, hogy teljesen egyedül vagyok ezen a világon, és senki és semmi nem segíthet már rajtam. Áttértem a tisztességes életről a gonosz, ocsmány életformára, ami még engem is elundorít. Ez a bosszúállás éltetett, és most, hogy még ez is kezd kicsúszni a kezeim közül nincsen célja az életemnek.
A vitánk után hazabaktattam magányos hálószobámba és elővettem a 7 éve őrizgetett Whiskey-met. Ez segíthet talán, bár orvosként tudom jól, hogy mi az alkohol hatása, de ebben a végső elkeseredésemben muszáj volt valami jó erőset innom.
Miközben szobám félhomályában a karosszéken pihentettem elfáradt és meggörnyedt testrészeimet az életen gondolkoztam. Mi lett volna, ha Hesterrel együtt jövök át ide Massachusettsbe? Talán akkor nem csalt volna meg? Esetleg Pearl az a gyönyörű, ördögi kislány az én gyermekem lenne?
Vagy teljesen más gyerekünk lenne? Esetleg egy fiú? Ha fiam lenne biztosan Robertnek nevezném el. Hiszen ez a valós nevem, és ha már én nem viselhetem, legalább a fiam viselhesse büszkén. De ezek mind csak ábrándok voltak. A múltat nem lehet megváltoztatni, és ha meg is lehetne, akkor is ez a sorsunk. Néhány filozófus szerint akármit csinálunk a múltban, a jövőnk így is úgyis úgy fog alakulni, ahogy Isten nekünk már a születésünkkor megjósolta. Egy sorsunk van, bármi kilengés adódik az idősíkon, a végpont mindig ugyanaz. Megváltoztathatatlan.
Ezzel próbáltam nem felemészteni magamat. Nem tudtam volna másképp csinálni, hiszen ha másképp teszem a feleségem akkor is megcsal. Hiszen ez az élet rendje. Én azért lettem teremtve, hogy bosszút álljak, Hester azért, hogy kiállja a megaláztatásokat a skarlát betűt viselve, és szegény Arthur Dimmesdale pedig azért, hogy a bűntudat felmarcangolja belülről és teljesen leamortizálódjon. Ha belegondolunk Isten nagyon kegyetlen.
Szóval ilyen dolgokon filozofáltam és észre se vettem, hogy pillanatok alatt lecsúszott az az egész üveg Whiskey és már nyúltam is a következő üvegért. Borzasztó vagyok, ilyet sosem szabad tenni. 2 üveg Whiskey az már nagyon sok. De valamilyen okból kifolyólag nem tudtam ellenállni a késztetésnek és azzal az üveggel is mind megittam. Hulla részegen lefeküdtem puha ágyamra, és innentől nem emlékszem semmire.

Szörnyeteg lennék? (6.rész)

Nagy meglepetésemre, az egyik délután Hester jött oda hozzám beszélgetni, miközben épp gyógynövényeket gyűjtögettem a félszigeten, amikor odajött hozzám és megszólított.
Miután pár szót beszéltünk, láttam az arcán, hogy megdöbbenéssel figyelte, mennyit változtam ezalatt a 7 év alatt, meg is kérdeztem tőle, hogy mit lát az arcomon, hogy ennyire nézi, és erre csak csípős választ adott. Az évek folyamán megeredt a nyelve ennek a nőnek az egyszer biztos.
Közölte velem, hogy amit 7 éve ígért nekem (hogy nem árulja el senkinek a múltban kettőnk között történt dolgokat) azt most ő el fogja mondani Arthur Dimmesdale-nek, hogy ne kínozhassam tovább, mert hogy így ezzel megcsalta az egyetlen embert, akihez még hű maradhatott volna. Ezek után egy kisebb vitába keveredtünk, ő azt mondta jobb lett volna, ha már az elején a bírók elé állítom a szeretőt leleplezve ezzel bűnét és tán még az is jobb lett volna ha akkor 7 éve meghal, minthogy most szenved és ebben egyet is értettem vele, hogy jobb lett volna neki, ám így nekem volt hasznom belőle, mert kínozhattam a férfit aki tönkretette az életemet. Megérdemelte. Biztos, hogy megérdemelte. Ez Isten akarata. Csakis azért változtatott szörnnyé, hogy őt gyötörjem. De igazából ennek az egésznek az okozója az én szívélyes feleségem. Miatta váltam szörnyeteggé, de őt a skarlát betűre hagytam, ha az nem állt bosszút értem, akkor én se tudok.
végső kétségbeesésében Hester még próbált a bocsánatomért esedezni, de ez a hajó már rég elúszott. Már régóta nem olyan a kapcsolatunk, hogy ennyi minden után, csak úgy odajöjjön hogy megbocsássak neki, és amúgy is könnyebb volt nekem gonosznak lenni, ahhoz nem kell túl sok erőfeszítés. Gyenge vagyok, elismerem. De nem szégyenlem ezt és még mindig úgy vélem, hogy amiket tettem nem hiába tettem és nem bántam meg semmit. Még utolsó löketként a fejéhez vágtam, hogy menjen útjára és tegyen amit akar a szeretőjével, majd visszatértem a gyógynövényeim szedegetéséhez, ezzel egy kicsit megnyugtatva háborgó lelkemet, amit már én sem tudtam megmenteni az ördög jelenlététől.

Változások (5.rész)

A pap és a köztem levő kapcsolat, látszólag nem is, de egészen más jelleget öltött, mint korábban. Már világosan láttam, merre kell továbbhaladnom, viselkedésemet próbáltam kontrollálni, így nyugodt és szelíd maradtam külsőleg, ám lelkem mélyén a gonoszság cselekvésbe lendült és bosszúra sarkallt. A bizalmas barátot akartam eljátszani, kinek Dimmesdale nyugodtan elmesélhet szorongásáról, bánatáról, kínjáról, így majd pont előttem fog feltárulni a fájdalmas titok. Ezen terveim ellenére a lelkész óvatos, érzékeny és tartózkodó maradt, ezért tovább kellett puhatolóznom nála.
De szerencsére beleláttam a lelkébe és kényem-kedvem szerint játszadozhattam vele, mint macska az egérrel. Gyötörhettem, ahogy jólesett, ha azt akartam, akkor a legkeserűbb kínokat szenvedte el. Halál és még szörnyűbb szégyen rémképeit ültettem a fejébe, és ő ezekből mit sem sejtett, csak romlott és romlott az állapota az évek során.
Egyik éjjelen viszont az ifjú pap kicselezett és nem vettem észre ahogy kisurran a házból, csak másnap reggel vettem észre, hogy nem töltötte ott az éjszakát, vagy legalábbis nagyon késő éjszaka jött haza. Fogalmam sincs, hogy mit csinált, de nagyon gyanús, és így, hogy már tudom a legsötétebb titkát az a sanda gyanúm, hogy esetleg Hesterrel találkozott. Hester előtt azonban nem csinálhattam semmit, mivel nem akartam, hogy megtudja, hogy tudom szeretője kilétét. Így csak vártam, és úgy tettem, mintha nem vettem volna észre ezt az esti incidenst és folytattam ördögi tervemet, a pap lelkének földbe tiprását.

A páciens (4.rész)

Úgy döntöttem, hogy a híremnek példamutatónak kell lennie, ezért Dimmesdale tiszteletes urat választottam lelkipásztoromnak. Ez mindkettőnknek kedvező volt, hiszen ő tanított engem a vallásra, én pedig ápoltam őt, mivel szegény ifjú pap a halála közelében járt.
Ugyanakkor nem csak a férfi állapota érdekelt engem, hanem a jelleme és a tulajdonságai is. Így alakult, hogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz, egyre több időt töltöttem vele. Meg persze egy picit gyanakvóan fordultam a fiatal lelkész felé, hiszen mindig olyan furcsán beszél a bűneiről, és hogy ő nem érdemli meg, hogy mennybe kerüljön. Biztos valami vaj van a füle mögött, amit muszáj kiderítenem.
Idővel beköltöztem Dimmesdale tiszteletes házába, így minden hétköznapi szokását kiismertem, ami csak a javamra vált a kutatásaim során. Meg akartam gyógyítani őt mindenáron, mert tiszteletet és atyai szeretetet éreztem iránta, és ez így könnyebbé vált összeköltözésünk alkalmából. Viszont ezekkel ellentétben folyamatosan a lelkére beszéltem, belülről kezdtem el pusztítani, mivel egyre erősebb gyanúm támadt iránta. Látszott is rajta a változás, nagyon sápadttá vált és beesett az arca, szeméből mély bánat sugárzott, és látszott rajta, hogy belül ádáz harc folyik, és úgy gondoltam, hogy mindenképpen tovább kell tapogatóznom, mert nagyon sötét dolgokat titkolhat ez az ifjú pap.
Később egyik vizsgálatom során nagyon elképesztő dolgot fedeztem fel a kívülről makulátlannak látszó papon. Dimmesdale tiszteletes épp nem volt ereje teljében, egy délutáni szunyókálásból ébredt, és engem megindított a kíváncsiságom, odamentem hozzá és a szívéhez nyúlva félrehúztam az ingjét (amit még vizsgálatok közben se vetett le soha) és legnagyobb megdöbbenésemre ott virított csupasz mellkasán a skarlát betű égett nyoma. Ezután elmentem onnan, de a csodálkozásomat nem tudtam leplezni. Ilyen nincs. A férfi akivel a feleségem megcsalt, nem más mint a mélyen tisztelt ifjú pap, mindenki kedvence, a makulátlan tiszteletes.

A skarlát betűről

Hester büntetésül a skarlát betűt kapta, hogy hordja a ruháján, ám ahelyett, hogy szimplán megvarrta volna, ő minél feltűnőbb színeket használt (vöröset, aranyat) és minél díszesebbre, figyelemfelkeltőbbre varrta, hogy ha már ezt kell viselnie élete végéig, akkor legalább legyen jelentősége ennek a betűnek, és örökké emlékeztethesse őt, és a többi embert elkövetett bűnére. A regényben többször is elhangzik olyan leírása a skarlát betűnek, hogy még az éjszakát is bevilágítja, a teljes sötétben is utat mutat, vörösen izzik.
Emellett a skarlát betűt maga Hester lánya is (Pearl) megtestesíti, mivel anyja olyan ruhákba öltözteti fantasztikusan stílusosan, hogy egy kívülálló is meg tudja mondani, hogy a nő által viselt skarlát betű és a virgonc gyermek összetartoznak, szükséges feltételei egymásnak. De a betű egy harmadik személy sokáig titkolt jegyévé is válik, melyet a bűntudata miatt égetett a bőrébe.
A skarlát betű egy "A" betűt formáz, mely az angol adulteress szóra utal, melynek jelentése: házasságtörő nő. Ezáltal ez a betű a bűn jelképe lett, bárki rá néz, már rögtön tudja, hogy az illető milyen súlyos tetteket követett el, és anélkül, hogy ismerné az illetőt, máris elítéli és rossz szemmel néz rá. A női gyarlóság eleven megtestesítője ez a nagy erővel bíró betű, vörös színe az ördöggel való kapcsolatra is utal. Bárki ránéz, vagy megérinti e bűnös jelet, Hester lelkébe égő fájdalom hatol, de ő ezt faarccal tűri és meg sem rezzen, miközben lelke mélyén roncsos állapotban van, ez maga a szégyen fájdalma.
De Hester nem csak e skarlát betűt kapta bűne jelképéül, hanem kislányát Pearl-t is, a gonosz kis tündért, aki folyamatosan emlékezteti anyját az elkövetett bűnös tettre. Pearl a gonosz gyermeke, bűnből, házasságtörésből született, ő maga a skarlát betű. Sokat játszik anyja szégyen jelével és ha ezzel fájdalmat okoz neki, jókat nevetgél rajta. Egyszer megszórja bogánccsal, ami a ragadást jelképezi: hogy Hester bűne lemoshatatlan, örökre hozzá ragadt.
A betű egy harmadik személyen, Dimmesdale tiszteletesen, is megelevenedik, de ő bűnét élete utolsó pillanatáig titkolja. A fiatal pap bűntudatát képviseli ez a jegy, saját maga égette a húsába, nem pedig a társadalom, mint ahogy azt Hesterrel tette (mivel csak halála pillanatában hozza napvilágra titkos múltját).

A kis Pearl (3.rész)

Sok idő telt el azóta, hogy meglátogattam Hestert a börtöncellája magányában. Azóta a lánya, akit Pearl-nek nevezett el megtanult járni és beszélni is. Alig 2 éves a kislány, de már folyékonyan beszél és nagyon okos is. Hogy mind ezt honnan tudom? Épp a kormányzónál tevékenykedtem, az ifjú Dimmesdale pappal egyetemben, amikor megjelent ez a gyönyörű csöppség az ajtóban, és mindannyian ledöbbentünk rajta. Később kiderült, hogy a Skarlát Betűs hölgy tulajdona ez a gyermek, tehát a szememben máris csökkent a tekintélye, habár ő erről mit sem tehetett, hiszen csupán egy ártatlan 2 éves kislány volt.
Az elöljáró azért rendelte ide őket, mint később kiderült, hogy megvizsgálhassa a kis Pearl általános műveltségét, hogy tudja-e teremtője nevét, és stb. Ha ezen a "próbán" elbukik a kislány, el szeretné venni a gyermeket az anyjától, mivel nem alkalmas ilyen bűnös ember egy másik ember nevelésére, anélkül, hogy bűnös hajlamokat is beléneveljen. A kicsi Pearl azonban nagyon makacsnak bizonyult, nem volt hajlandó normális válaszokat adni a kormányzó kérdéseire és ez bosszantotta még magát az anyát is, habár ezt nem mutatta ki, de én ismertem Hester elég jól ahhoz, hogy tudjam mit jelent különböző színészkedése.
Meg is jegyeztem párszor, hogy különös egy gyermekkel állunk szemben, de Hestert ez nyilván nem hatotta meg. Mindent bevetett annak érdekében, hogy megtarthassa az ő kis szeme fényét, és azt kell hogy mondjam elég sikeresen megvédte az anyai jogait, így szerény véleményem szerint jogosan neveli ezt a gyermeket. Habár bűnben fogant, azt azért még nekem is el kell hogy ismerjem, hogy egy anyától csak úgy nem lehet elvenni a gyermekét, bármekkora bűnt is követett el az illető. Hiszen az az ő teste-lelke, a neveléséhez csakis neki egyedül van joga.
Más említésre méltó esemény nem nagyon történt a közelmúltban, talán csak annyi, hogy megkedveltem ezt a Dimmesdale papot, és szükségét látom, hogy mélyebbre vigyem a kapcsolatunkat. Gyanítok valamit ezzel az emberrel kapcsolatban, bár még biztosra nem állíthatok semmit, de muszáj lesz kiderítenem, hogy mit rejteget ez a fiatal és közkedvelt pap a háta mögött.

Találkozás (2.rész)

Nem néztem végig Hester Prynne megalázását, elég volt nekem annyi is, amennyit eddig láttam. Még hallottam valami tiszteletest, ahogy megszólítja Hester-t és kérlelni kezdi, hogy árulja el szeretője nevét, de nem hallgattam végig. Továbbáltam, letelepedtem. Pár nap múlva, doktor lévén, értesültem róla, hogy Hestert visszakísérték a börtönbe és szegény pára teljesen kikészült. Őrjöng, dühöng, nem fogad szót senkinek, és már-már orvosi kezelésre szorul ő is meg a pici is. Így tehát felkértek engem mint orvost, hogy vizsgáljam meg, próbáljam megnyugtatni gyógyfőzeteimmel a bűnös elméjét. El is készítettem hát a megítélésem szerint fontos főzeteket és utamat a börtön felé vettem. Azonban új személyazonosságot kellett magamnak találnom, nehogy kiderüljön, hogy én vagyok az a titokzatos "régen halott" férj. Nem azért, mert védeni akarom Hestert, hanem egyszerűen nem szeretnék a figyelem középpontjába kerülni. Majd a háttérből rendezgetem a szálakat, ahhoz mindig sokkal jobban értettem.
A börtönhöz érve már meg is formálódott kitalált karakterem neve a fejemben. Roger Chillingworth.
Be is mutatkoztam e álnéven a börtönőrnek, majd megkértem, hogy hagyjon magamra a beteggel. Így is tett.
Hester amint meglátta azt a rusnya képemet, rögtön, mintha kicserélték volna. Lenyugodott, csöndben ült az ágyán, csupán a kicsi sírása és nyögései visszhangoztak a börtöncella kopár falairól. Miután a börtönőr magunkra hagyott, próbáltam teljesen normális maradni, mintha nem is ismerném Hestert, ám ez a varázs nemsokára megszűnt, hiszen azért nem lehet egy ilyet eltussolni egy "minthamisemtörténtvolna" viselkedéssel. Megvizsgáltam a gyermeket, beadtam neki egy nyugtatót és máris ott találtam magam szemben életem nőjével, aki megcsalt.
Most Hesternek nyújtottam oda egy pohár gyógyfőzetet, de gyanúsan vizsgálgatta, és nem akarta elhinni, hogy csak segíteni próbálok neki. Csak hosszas győzködés után hajtotta fel a pohár tartalmát, mikor már meggyőztem arról, hogy ha bosszút is akarnék állni, nem azzal tenném, hogy megfosztom életétől. Így legalább hagyom egy kicsit szégyenkezni, azzal a gyönyörű, mégis visszataszító Sarlát Jellel a mellkasán. Ezekután beszéltünk, beszéltünk, jó sokat beszéltünk. Persze azt nekem se akarta elárulni, hogy ki az illető akibe beleszeretett, de pontosan tudtam ezekben a pillanatokban, hogy én bizony ki fogom deríteni ennek a titkos szeretőnek a kilétét, mert egyrészt fúrdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy ki lehetett az, aki miatt a feleségemnek e Skarlát Betűt kell hordania mellén élete végéig, másrészt nem nagyon tudtam már mit kezdeni az életemmel, tehát csupán amolyan ironikus szórakozásképpen is jó volt ez a feladat számomra. De hogy Hester is tisztában legyen a szabályokkal, felvilágosítottam, hogy az én létezésemről hallgatnia kell, különben megtalálom szeretőjét (bár azt így is úgyis megtalálom) és a nyilvánosság elé léptetem, hogy végre ő is felállhasson a pellengérre büntetés gyanánt. Cserébe ha hallgat, én is elhallgatom a gyermeke apja nevét, de magamban tudtam, hogy bármennyire is próbáltam szép színben feltüntetni ezt az egyezményt, valamennyire muszáj lesz megbosszulnom ezt a drágalátos házasságtörő férfiút.
Hester előtt végig játszottam a szerepemet, a gonosz, bosszúállós, goromba férjet, de lelkem mélyén undort éreztem, hiszen mikor váltam ilyen szörnyeteggé? A külsőm sohasem volt túl szép, mindig torzszülöttnek éreztem magamat, de most valahogy kezdett a belsőm is egy torz irányba fordulni, aminek nem örültem, de különösen nem tudtam ellene tenni semmit. Ezért hagytam, hogy a feketeség magába szippantson és egyre gonoszabb ember válljék belőlem.

A Kezdetek (1.rész)

Sosem voltam régebben az az otthonülős típus. Bármikor amikor úgy adódott az időm, kimentem az erdőbe és tanulmányoztam a különböző növényeket, virágokat és próbáltam rájönni, hogy egyiknek s másiknak milyen gyógyító hatása lehet. Így történt egyszer, hogy ráleltem az egész életemet végigkísérő nőre. Hester-re
Épp egy fekete nadálytő levéllel babráltam, amikor egy halk hang megszólított:
-Bocsánat, nem tudja véletlenül, hogy merre van a falu? Úgy hiszem eltévedtem, pedig pontosan figyeltem az erdei ösvényt.-ránéztem, és egy gyönyörű ifjú hölgyet láttam magam előtt. Azonnal imponálni akartam neki, mert éreztem abban a szent pillanatban, hogy ezzel a nővel még lesz dolgom életem során.
-Persze kedveském, hazakísérem.-és elkezdtem bicegve megmutatni az utat a faluba.

Ez után a kis találkozás után sokat jártam Hester nyakára, mindenféle úton-módon kedveskedve neki. Ha beteg volt, szedtem neki gyógynövényeket és meggyógyítottam, ha csak szomorkás hangulata volt próbáltam felvidítani, és ő egyre közelebb engedett szívéhez. Tudtam, hogy nem szeret engem, mint szeretőt, ezt meg is mondta nekem, de én mindezek ellenére folytattam a szíve puhítását. Már teljesen megbíztunk egymásban, így hát megkértem azt a csodálatos kezét. Kicsit győzködnöm kellett, de jól tudok az emberek lelkére beszélni, ezért belement. Úgy éreztem végre, hogy valaki szeret.
Teljesen boldogok voltunk, az esküvőnk győnyörűséges volt, mint Hester maga is. És én ott álltam boldogan, egy ifjú még éretlen nővel az oldalamon. Azonban el kellett költöznünk, mert a munka nem állt úgy készhez, mint ahogy vártam volna. Új-Angliát céloztuk meg.
Hestert előre küldtem, mert még volt pár dolog amit el kellett intéznem régi otthonomban, de megnyugtattam a kis lelkét, hogy a következő hajóval utánamegyek.
Fel is raktam a hajóra, minden teljesen rendben zajlott, ám én sajnos nem tudtam utána menni a következővel. Kutatásokra kényszerültem a munkám érdekében, így még majdnem két évig nem tudtam a gyönyörű Hesteremhez csatlakozni. Csak abban tudtam bízni, hogy szíve mélyén szeret engem, és tudja, hogy szerető férje visszatér hozzá.
Végre két év után sikerült behajóznom Új-Anglia kikötőjébe. Épp valami nagy felfordulás volt, a városközpont tele volt emberekkel, alig lehetett pár lépést megtenni anélkül, hogy valaki meg ne próbált volna fellökni. Keresztülnyomakodtam magamat a tömegen, nyújtogatva nyakamat, hogy mi is történhet ott középen, és ekkor megláttam. Hester Prynne. Az a gyönyörű Hester Prynne a pellengér tetején állva, egy 3-4 hónapos csecsemővel a mellén. Egy pillanatig elsötétült a tekintetem, rámtörtek a régi érzelmek, a nő akit szerettem egy másik férfi gyerekével a mellén áll megszégyenítve egy még számomra idegen földrészen. De uralkodtam arcom vonásain és tovább fürkésztem Hester arcát. Ekkor rámpillantott és a felismerés átsuhant kétségbeesett arcán, de én csak felemeltem ujjamat a szám elé, ezzel jelezve neki, hogy ne leplezzen le.
Egy fiatalember állt mellettem, szakértően figyelte a jelenetet, gondoltam biztos tudja, hogy mi történik ezért tehát megkérdeztem, hogy ki ez a nő és miért szégyenítik meg nyilvánosan. Elmesélte nekem, hogy ez a nő egy tudós ember felesége volt, aki Angliában született majd sokáig Amszterdamban élt, de évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy átkel a tengeren és itt Massachusettsben éli le életét, ezért a feleségét előreküldte, hogy ő hátramaradhasson ügyeket intézni. Az asszony csaknem két éve él itt egyedül, azt hitte, hogy férje az öreg tudós Prynne meghalt, így hát az asszony magára hagyva eltévelyedett.
Kezdtem érteni a történetet, de egy dolgot még azért megkérdeztem, bár én tudtam rá a választ:
-De engedelmével, uram, ki az apja annak a kisdednek Prynne asszony karján?
-Őszintén szólva,barátom, e talány mindmáig megfejtésre vár.-felelte a polgár.-Hester asszony nem hajlandó nyilatkozni, és az elöljárók is hiába törték a fejüket, hogy kiderítsék.
Még egy ideig udvariasságból elcsevegtem az úrral, de már nem teljesen figyeltem oda a beszélgetésre. Hester Prynne házasságtörést követett el, akármennyire is azt hitte, hogy meghaltam, akkor is házasságtörést követett el. Meg kell hogy találjam a bűntársát és bosszút kell, hogy álljak.